Évi mellplasztika blogja
Sziasztok!
Az Aesthetica Orvosi Központ kérésére írom le nektek az eddigi eseményeket a mellplasztikámról. Először magamról szeretnék pár szót ejteni bemutatkozásul...
2007. szeptember 22-én házasodtunk össze a férjemmel, akivel jelenleg is boldog házasságban élünk. Boldogságunk akkor teljesedett be igazán, amikor 2007. október 4-én megszületett a kisfiunk. Nagy volt az öröm a családban, hiszen első gyermek és egyben első unoka is volt. Mondanom sem kell, hogy lecseréltem az összes melltartómat, mert a melleim negyede sem fért volna bele. Az anyaság mellett akkor éreztem magam igazán nőnek, beleértve akár a hálószobát, akár a közös nyaralást. Ez így ment 2009. júliusig, amikor úgy döntöttem, hogy most már elválasztom a kisfiam. Ezután szépen elkezdett apadni a tejem, és vele együtt az önbizalmam is. Tudtam, hogy nekem ez így nem lesz jó, ekkor kezdtem el nézelődni interneten különböző helyeken, mellplasztikai beavatkozásokról, de mindegyiknél volt valami, ami kizáró ok volt. Vagy nagyon drága volt, vagy nem volt megoldható a részletekben történő kifizetése a műtétnek stb. Egyik nap páromtól kaptam egy sms-t, amiben az állt, hogy küldjem el az „Aesthetica” szót egy bizonyos telefonszámra. Minden meggondolás nélkül elküldtem, másnap visszahívtak telefonon, és megbeszéltük a személyes konzultáció időpontját. Odamentem és már a plasztikai sebésszel beszélhettem az elképzeléseimről, aki nagyon jó szakmai háttérrel és több éves gyakorlattal rendelkezik, ami nem egy elhanyagolható tény volt számomra. Megbeszéltünk mindent, amit fontosnak tartottunk, aztán már szinte magától mentek az események. Elkezdtük az Aesthetica segítségével a hitel ügyintézését, ami elsőre sikerült is. Befizettük az előleget, a műtét előtt pedig még át kell esnem pár vizsgálaton, ami a műtéthez szükséges. Remélem ott is simán megy majd minden. Ha van kedvetek, olvassátok a többi bejegyzésem is, hátha kedvet kaptok Ti is. Nemsokára újra írok.









Hozzászólások